Minden bizonnyal az ősz egyik sikertermékét van szerencsém bejelenteni és bemutatni: A Need for Speed: Carbon iránti érdeklődés még az évek óta várt szerepjátékok és a töretlen népszerűségű MMORPG-k fényét is elhomályosíthatja egy időre. A Fast and Fourious című filmmel már teljes szimbiózisban élő játéksorozat legújabb része újra az aszfaltvagányok éjszakai kalandjaiba invitálja a játékost, az eddiginél valamivel izgalmasabb körülmények között. Első ránézésre szinte semmiben nem különbözik a legújabb NFS közvetlen elődeitől. Sajnos megint éjjeli vámpírokká kárhoztatnak a játékosok, az aszfalt és a környezet ezúttal is csillogó-villogó, speciális effektekben újfent nincs hiány. Ezúttal azonban jónéhány - nevezzük így - szociális újítás került be a játékba, ami már lassan GTA3 szinten kínálja a városi lehetőségeket. A karrier módba belépve minden figyelmeztetés nélkül egy verseny közepén találjuk magunkat egy vadállat kocsival, kb. 3 másodpercünk van hogy feleszméljünk a volán mögött. A verseny nem túl fair körülmények közt ér véget, de kivételesen senki nem sajnál minket, kiderül, hogy körülbelül annyira vagyunk szívesen látott figura a környéken, mint a munkaügyi ellenőrök az építkezéseken. Miután éppen hogy megúsztuk az első vezetési tréninget, szomorúan konstatáljuk, hogy a kocsink totálkáros, ezért egy alaptípust választhatunk ki, mely igen sokáig jó barátunk marad majd. A választás nemcsak konkrét típusokat érint, hanem kategóriát inkább, ami alapján kapjuk majd a későbbiekben a bónuszokat. Választhatunk egzotikus, luxus kocsikból csakúgy, mint régivágású erőgépekből. Ezek egyben preferenciák is, mivel ezek a kocsik kategóriánként kiemelkedőek valamiben, de alapjában véve nem lehetetlen egy luxus mercivel sem driftkirállyá válni. A következő szociális újítás, hogy már nem magányos farkasok vagyunk és ellenfeleink sem egészen azok. Kis klánokba tömörülve merészkedhetünk csak ki az éjjeli utcára, ehhez mérten nekünk is szükségünk van mindjárt az elején egy jóbarátra - aki az első verseny után csatlakozik hozzánk és megmutatja a menedékházat, ahol a pihenés mellett a kocsi babrálására is lehetőség van. Legénységünk a későbbiekben fel is hízhat több főre, bár a versenyekre ki kell választanunk egy segédet (Wingman), aki specialitásának megfelelően igyekszik a csapatot győzelemre vinni. Az aszfalton háromféle képesség birtokában lehetnek segédeink. Az első a scout, azaz őrszem, aki egyrészt varázslatos sebességgel mindig az élen köt ki valahogy, másrészt ideális íven autózik és észreveszi az átjárókat és mindig a leggyorsabb, legrövidebb útvonalat választja. Mögé sorakozva könnyedén húzhatunk el egy gyors pályán is akár 10 mp-re ellenfeleinktől. A második típus a blocker, aki mögöttünk szambázik, ha tud és parancsra egy ideig kamikáze pilótának képzeli magát, lezúz akit ér és képes egész jó kis tömegkarambolt okozni, sőt ha kell a rendőröket is leszereli. A harmadik jóbarát egyfajta húzósegéd, aki elénk állva nagy sebességre kapcsol és légellenállás nélküli környezetet varázsol nekünk egy jó sprinthez, ez kb. egy extra turbó nitroval ér fel, nagyon mókás, mikor hirtelen 250-70 felé kúszik a mutató. A versenyeken való tovahaladáshoz érdekes módon nem feltétlenül kell nekünk megnyerni a meccset, az is megfelelő, ha a bandatársunk szakítja át a szalagot. Egy scout esetén elképzelhető, hogy lecsúszunk akár a negyedik helyre is, de ő még mindig az élen van. A szociális tényezők közül a történeti szálat erősítő és extra izgalmakat adó szituáció, hogy a város különböző körzetekre van osztva, azon belül is negyedenként változik, hogy melyik banda az uralkodó. A területet természetesen az birtokolja, aki az ott induló versenyek nagy részét megnyerte. Amennyiben pedig egy teljes körzet felett (indulásként a belváros) átvettük az irányítást, akkor a helyi menő csávóval kell megküzdeni egy normál párharcban, majd a kanyonban is bizonyítani kell tehetségünket. A kanyonban dől el minden fontos kérdés. Ez egy szerpentines, szegényen megvilágított út (lásd Tokyo Drift), ahol két menetben kell macska-egér játékot játszani.